2010. december 8., szerda

Dori és Toru esküvője

Egyensúly
Ez a szó került japán írásjelekkel és rovásírással Dóra és Toru köszönő ajándékára. Az ajándék egy fehér kavics volt, amit Zsuzsa az örömanya úgy fogalmazott meg, hogy ez egy üzenet a vendégeknek.
Legyen egyensúly és béke a különböző nemzetek között. Tudják, hogy kinek mi a múltja a jelene és mi a jövője.
A párral és családjukkal 2009 augusztusában találkoztam a festői szépségű és panorámájú Rácz tanyán. Konkrét ötletekkel és tervekkel jöttek. Színek, formák, virágok fajtája sok-sok illusztráció és kép. A pár New Yorkban él és mindketten építészek, kifinomult ízléssel.
A szervezést Dóra édesanyja Zsuzsa vállalta magára, aki Amerikában is sok partit, fogadást szervez.
A szervezés már akkor augusztusban  elkezdődött, utána folyamatosan egyeztettünk e-mailen keresztül , és egy hónappal az esküvő előtt, amikor Zsuzsa haza utazott  már személyesen folytattuk.
A szín meghatározó volt, fehér, grafit szürke, zöld és sárga. Semmi kerek csak négyszögletes. Sajnos nem mindenben sikerült ezt megvalósítani, a helyi adottságok miatt, de a dekorációnál igyekeztünk minél több elemnél ezt a formát megvalósítani.
A virágok is Dóri kedvencei voltak. Anemona, Santini, ornitogallum, hypericum, trachelium. Az üde zöld színek a sárga vidámságával igazi tavaszi csokrot alkottak.
Az asztalokra szintén hasonló virágokból kerültek a csokrok szögletes üveg vázákba. Kiegészítette a hajtatott búza és az úszó gyertya. Nagyon szép harmonikus egységet alkottak a pár által készített ültető és menükártyákkal, asztalkártyákkal.
Az esküvő során nemcsak a dekorációval és virágkötészettel lettünk megbízva, hanem a köszönő ajándékokat is mi készítettük, valamint a szervezésében is részt vettünk. Személyes jelenlétünkkel a z esküvő lebonyolításában is részt vállaltunk.
Az esküvőre 10 országból érkeztek vendégek már a hét folyamán. Különböző programokon vettek rész Pécsett és Baranyában. Zsuzsa felejthetetlen programot szervezett nekik.
A  nagy nap japán fogadással kezdődött, a pár és a fiú szülei kimonóban fogadták a vendégeket. A tradicionális fogadáshoz megfelelő dekorációt készítettünk, aminek egy részét japánból hozták.
A szertartásra is a Rácz tanyán került sor a  Carmine Vonósnégyes közreműködésével, akik az esküvőt követő koktélpartin is elbűvölték, főleg a japán vendégeket.
Dóri csak a szertartás után nézte meg a termet, mert a sok program a fotózás teljesen lekötötte az idejét. Amikor megpillantotta, mosolyogva köszönte meg, hogy a megálmodott esküvőjét úgy valósítottuk meg, ahogyan szerette volna.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése